Banu Szalama

Banu Szalama, azaz Szalama nemzetsége a vizigót, de az iszlám hitre áttért (muwallad) Cassius gróf harmadik — eredetileg valószínűleg Salamon, illetve Solomon, arab névváltozatban Szalama — nevű fiának leszármazottaiból álló, Huesca vidékén a 8-tól a 10. század végéig igen befolyásos család.[1] Ugyanígy hívták a Szalama, majd fia által vezetett, a mór és a pireneusi frank területek közé ékelt félfüggetlen (a córdobai kormányzó, később a córdobai emír vazallusaként létező) államocskát (taifát) is a 8. században.

A taifa kialakulása (730 körül)

Cassius gróf halála után taifáját birtokait három fia örökölte:

  • a legidősebb fiú, Fortún ibn Qasi a déli, legnagyobb részt, amely megőrizte a Banu Qasi nevet,
  • Abu Tavr, a második fiú Huesca környékét,
  • Szalama pedig a maradékot.

A taifa virágkora (780–800)

778-ban Abu Tavr és a környező mór területek két további kormányzója fellázadt Abd ar-Rahmán ibn Muávija córdobai emír ellen, és ehhez Nagy Károly frank uralkodótól kértek segítséget. Károly ünnepélyesen elfogadta Szoloman ibn al-Arabi és Kasmin ibn Juszuf emírek és Abu Tavr hűbéresküjét, Abd ar-Rahmán azonban legyőzte a frank hadakat, amelyeket ezután kivonták a félszigetről. A lázadó emírek birtokait elkobozták; Huesca taifát alighanem ekkor csatolták Banu Szalamához.

A taifa bukása (800)

798-ban tört ki Bahlul ibn Marzuq zaragozai felkelése. A lázadók 800-ban Banu Szalamát is elfoglalták. Ezután I. Hisám córdobai emír Toledóból sereget küldött a felkelés leverésére, és ennek parancsnokává (egyik) kedvenc tábornokát, a Bahlulhoz hasonlóan a környékről származó Amrus ibn Júszufot nevezte ki. Amrus határozott hadmozdulatokkal gyorsan leverte a lázadást; Bahlul elmenekült. Banu Szalamát azonban nem szervezték újra (nem adták vissza a névadó családnak), hanem betagozták a Córdobai Emírségbe.

A család a taifa bukása után

A család ezután közel kétszáz évre eltűnt a krónikák lapjairól. A 10. század végi feljegyzések azonban ismét a helyi hatalmasságok között említik őket; birtokaik főleg Huesca és Barbastro környékén voltak. További sorsuk ismeretlen.

Jegyzetek

  1. Egyes, az angol wikipédiában hivatkozott források szerint ez a származástörténet helytelen, és a család valójában a Tudzsíbidák egyik ága

Fordítás

Ez a szócikk részben vagy egészben a Count Cassius című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Ez a szócikk részben vagy egészben a(z) Кассий (Бану Каси) című orosz Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Ez a szócikk részben vagy egészben a Banu Salama című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Források

  • Archibald Ross Lewis, 1965: The Development of Southern French and Catalan Society, 718–1050. Austin: University of Texas Press
  • középkor Középkorportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap