Bessenyei Ferenc Művészeti Díj

1971-ben

A Bessenyei Ferenc Művészeti Díj[1] Hódmezővásárhely város önkormányzata, valamint a kétszeres Kossuth díjas színművész özvegye, B. Élthes Eszter által 2008-ban alapított díj. Az elismerést minden esztendőben a magyar kultúra napján (január 22.) az amatőr és hivatásos színjátszás, népdal, magyar nóta, instrumentális zene, kórus, néptánc, vers- és prózamondás területeiről jelöltek közül egy vagy két személy és/ vagy csoport részére adományozzák. A díj a Bessenyei Ferencet ábrázoló plakett mellett másfél millió forintos pénzjutalommal is jár. Az első díjátadóra 2009-ben került sor.[2][3] A 2020. évi díjátadó ünnepségen B. Élthes Eszter, Bessenyei Ferenc hagyatékának gondozójaként bejelentette, visszavonja a díj alapításakor a név használatához adott hozzájárulását, mert – szerinte – a mindig az egyetemes magyarságért dolgozott volt férje nevét egy politikai erő saját céljaira használta fel.[4]

Díjazottak

  • 2009 – Kónya Krisztina (operaénekes)[5]
  • 2010 – Hegedűs Endre (zongoraművész) és Kankalin Néptáncegyüttes[3]
  • 2011 – Zoltán Péter (klarinétművész) és a Városi Fúvószenekar (Hódmezővásárhely)[6]
  • 2012 – Bitskey Tibor (színművész) és a Fandante Kamarakórus (Hódmezővásárhely)[7]
  • 2013 – Jordán Tamás (színművész) és a Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár Hódmezővásárhelyi Helyőrségi Zenekara[8]
  • 2014 – Steiner Béla (zeneszerző, karnagy) és Széles Anna (színművész)[9]
  • 2015 – Fogarassy Judit (táncművész) és Mihályi Győző (színművész)[10]
  • 2016 – Kovács István (színművész) és Vágó János (kürtművész, karnagy)[11]
  • 2017 – Kovács Zsuzsa (színművész) és Borsos Annamária (zongoraművész)[12]
  • 2018 – Balázs Péter (színművész)[2]
  • 2019 – Huszti Péter és Piros Ildikó (színművészek) valamint a Bessenyei Színkör és Gyerekszínkör (Hódmezővásárhely)[13]
  • 2020 – Dratsay Ákos fuvolaművész-zenetanár és Berei Erzsébet zongora-művésztanár[4]

Jegyzetek

  1. Ezt mint címet hagyományosan a fenti alakban írják. A magyar helyesírás szabályai szerint azonban a következő forma lenne a helyes: Bessenyei Ferenc művészeti díj. Indoklás: AkH.12 195b.
  2. a b Zrt., HVG Kiadó. „Balázs Péter kapta az idei Bessenyei-díjat”, hvg.hu, 2018. január 21. (Hozzáférés: 2018. december 3.) (hu-HU nyelvű) 
  3. a b Bessenyei Ferenc Művészeti Díj. www.bessenyei.hu. [2019. január 1-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. december 3.)
  4. a b atv.hu / Híradó.hu: Botrány a díjátadón: Bessenyei Ferenc özvegye kiosztotta Márki-Zay Pétert. atv.hu. ATV, 2020. január 19. [2020. január 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. január 20.)
  5. Bessenyei Ferenc honlapja Művészeti Díj. www.bessenyei.hu. [2018. december 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. december 3.)
  6. Bessenyei Ferenc Művészeti Díj. www.bessenyei.hu. [2018. december 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. december 3.)
  7. Bessenyei-díj Bitskey Tibornak és a Fandante Kamarakórusnak”, hír6.hu. [2018. december 4-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2018. december 3.) (magyar nyelvű) 
  8. Bessenyei Ferenc Művészeti Díj. www.bessenyei.hu. [2019. január 1-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. december 3.)
  9. Bessenyei-díj 2014 - Vásárhelyi hírek”, Vásárhelyi hírek. [2018. december 4-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2018. december 3.) 
  10. Bessenyei Ferenc Művészeti Díj 2015.. www.bessenyei.hu. [2018. december 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. december 3.)
  11. Bessenyei Ferenc Művészeti Díj 2015.. www.bessenyei.hu. [2018. december 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. december 3.)
  12. Bessenyei Ferenc Művészeti Díj 2015.. www.bessenyei.hu. [2018. december 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. december 3.)
  13. Ádám, Szabó: Hódmezővásárhely - Meghívó, a Bessenyei Ferenc Művészeti Díj Átadó Ünnepség és Emlékestjére (magyar nyelven). https://www.hodmezovasarhely.hu/, 2019. január 30. (Hozzáférés: 2019. február 2.)

További információk