Bois du Cazier

Vallónia főbb bányatelepei
Világörökség

Bois du Cazier
Adatok
Ország	Belgium
Világörökség-azonosító	1344rev-003
Típus	Kulturális helyszín
Kritériumok	II, IV
Felvétel éve	2012
Elhelyezkedése
Bois du Cazier Pozíció Belgium térképén
é. sz. 50° 22′ 50″, k. h. 4° 26′ 34″50.380556, 4.44277850.380556°N 4.442778°EKoordináták: é. sz. 50° 22′ 50″, k. h. 4° 26′ 34″50.380556, 4.44277850.380556°N 4.442778°E
A Wikimédia Commons tartalmaz Bois du Cazier témájú médiaállományokat.

Bois du Cazier egykori szénbánya a belga Marcinelle városában, amely leginkább arról a bányászati katasztrófáról ismert, amely 1956. augusztus 8-án 262 bányász halálát okozta. A helyszín Vallónia főbb bányatelepeinek egyikeként 2012 óta a világörökség része. Jelenleg a vallon ipar történetének és az 1956-os katasztrófának szentelt múzeum- és emlékhely, az ipari örökségek európai útvonalának^[1] és 2017 óta az Európai Örökség része.

Története

A Bois du Cazier területén folyó szénbányászat története I. Vilmos holland király 1822. szeptember 30-án kiadott rendeletéig nyúlik vissza; amelyben engedélyt adott a bányászat megkezdésére. A terület tulajdonosa és a bánya névadója Jean-Baptiste De Cazier volt. A komplexum elnevezése egy átírási hiba miatt változott du Cazierre. 1898 után a helyszín a charbonnages d'Amercœur társaság tulajdonába került, és a Société anonyme du Charbonnage du Bois du Cazier üzemeltette.

A helyszínen két akna működött, amelyek 765 méter (2510 láb) és 1035 méter (3396 láb) mélyek voltak. Az 1950-es évek közepén nyitották a Foraky-tengely néven ismert harmadik aknát, ami 1175 méteres volt.

1955-re a bánya évente 170 557 tonna szenet termelt és összesen 779 munkást foglalkoztatott, többségében migráns munkavállalókat.

A baleset – 1956. augusztus 8.

1956. augusztus 8-án 975 méter mélyen tűz ütött ki a bányában. A tűz közvetlen oka emberi mulasztás volt: egy munkás rosszul helyezte el a kocsit a teherliftben és ahogy a felvonó mozogni kezdett kiszakadt egy gerenda, elszakadt négy elektromos kábel, és a sűrített levegő vezeték megsérült. A helyzetet rontotta, hogy a hidraulikus mérleg olajnyomás vezetéke is eltört. Végzetes láncreakció alakult ki, ami hatalmas tüzet okozott.^[2]

A belga, francia és német tűzoltók 15 napon át küzdöttek a tűz ellen és a túlélők kimentéséért. A baleset idején a föld alatt tartózkodó 275 bányász közül mindössze tizenhárman élték túl.^[3] A halottak a többsége vendégmunkás volt: 136 fő olasz, 95 belga, nyolc lengyel, hat görög, öt német, öt francia, három magyar, egy brit, egy holland, egy orosz és egy ukrán volt a halottak között.^[3]^[4]

Négy hónapba telt az utolsó bányászok maradványainak kiemelése. Ez volt a belga történelem legsúlyosabb bányabalesete.

Működés a bányakatasztrófa után

A nagy horderejű katasztrófa, átalakította az olasz-belga kapcsolatokat. Olaszország felmondta az 1946-ban Belgiummal kötött migrációs megállapodást. A belga kormány máshol kezdett munkavállalókat keresni, kétoldalú megállapodásokat írt alá Spanyolországgal és Görögországgal, és később tömeges bevándorlást indított el Marokkóból és Törökországból. A férfiak sztrájkoltak más telepeken, mert rájöttek, hogy az életüket is komoly veszély fenyegeti.

A balesetnek szélesebb körű következményei is voltak. 1957-ben az Európai Szén- és Acélközösség Főhatósága nemzetközi konferenciát hívott össze, ami a bányászati biztonsági előírások felülvizsgálatához és új műszaki szabványokhoz vezetett.

A Bois du Cazier kisebb kapacitással a baleset után tovább üzemelt.^[5] A huszadik század hatvanas éveire a napi termelés 50 tonnára csökkent, majd a bányászok tiltakozásai ellenére 1967-ben teljesen leállt a kitermelés és a bányát bezárták.^[3]

1990. május 28-án nemzeti műemlékké nyilvánították az üzemet, majd 2002-ben múzeumként nyitották meg. 2012 óta további három Vallon bányaipari komplexummal együtt az UNESCO világörökségi helyszíne.

Bois du Cazier mint múzeum

Bois du Cazier napjainkban múzeum és Belgium legsúlyosabb bányászati katasztrófájának emlékműve. A bányaépületekben Ipari Múzeum (Musée d'Industrie) kapott helyet Belgium ipartörténetének műtárgyaival, itt működik az 1956-os bányakatasztrófa Emlékmúzeuma, és 2007 óta a charleroi-i üvegmúzeum (Musée du Verre de Charleroi). A 25 hektáros parkosított területen túraútvonalak vezetnek a három meddőhányóhoz.^[1]

Érdekességek

Tiberio Murgia(wd) olasz színész Bois du Cazierben dolgozott az 1950-es évek közepén.
Salvatore Adamo belga énekes édesapja olasz bevándorló volt és Marcinelleben dolgozott.
Elio Di Rupo belga miniszterelnök, egy olasz bányász fia.

Galéria

A főkapu
Panoráma az egyik meddőhányóról
Aknatornyok
A twill felszedő gép oldalnézete
A beavatkozó teherautó
Műhely

Lásd még

Inferno Below(wd) – A katasztrófát a háború utáni belga és olasz történelem egyik fő pillanatának tekintik,^[3] és 2003-ban készült róla az Inferno Below című dokumentumfilm, amely a Festival International de Programs Audiovisuels díjat nyert.

Jegyzetek

↑ ^a ^b ERIH Entry: Le Bois du Cazier. European Route of Industrial Heritage, 2014 [2015. november 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. január 15.)
↑ https://anderetijden.nl/aflevering/489/Mijnramp-1956 Bányászati katasztrófa 1956, NPO története
↑ ^a ^b ^c ^d „Il y a 60 ans, au Bois du Cazier, "pas une seule famille n'a été épargnée"”, La Libre Belgique, 2016. augusztus 6. (Hozzáférés: 2016. augusztus 6.)
↑ https://socialeurope.eu/the-story-of-european-migration-in-one-tragedy KATE HOLMAN: Az európai migráció története egy tragédiában; 2021. július 29.
↑ Emporis Site du Bois du Cazier Accessed 25 January 2015

Források

Cazier Judiciaire. Brussels: Luc Pire (2006. május 21.). ISBN 9782874156069
„La catastrophe de Marcinelle entre mémoire et histoire”. Les Analyses de l'IHOES, 1–8. o.
Delaet, JL és munkatársai, Le Bois du Cazier. Marcinelle (Brüsszel 2003). Kapható a Le Bois du Cazier múzeumban.