Corteo

Corteo
VállalatCirque du Soleil
Műfajkortárs cirkusz
Típusturnézó
Helyszíncirkuszsátor, aréna
Premier előadás2005. április 21.
Alkotók
Alapító és kreatív vezetőGuy Laliberté
RendezőDaniele Finzi Pasca
ElőkészületekLine Tremblay
ZeneszerzőPhilippe Leduc
Maria Bonzanigo
Jean-François Côté
Roger Hewett
DíszlettervezőJean Rabasse
FénytervezőMartin Labrecque
JelmeztervezőDominique Lemieux
SminkmesterNathalie Gagné
EdzőHugo Gargiulo
Antonio Vergamini
Kronológia
← Előző műsor
Következő műsor →
(2004)
Delírium (2006)

A Corteo a Cirque du Soleil kanadai székhelyű cirkusztársulat kortárs cirkusz műfajú előadása, amely premierje 2005. április 21-én volt Montréalban. A műsor mindjárt a legelső városban rekordot döntött, ugyanis a 2005. május 24-ig több mint 200 000 ember volt kíváncsi az előadásra, amely jóval meghaladta a korábbi rekordot, amit a Varekai bemutatója tartott 180 000 eladott belépővel.[1] A műsor kezdetben cirkuszsátorral utazott, az utolsó ilyen eladást 2015. december 13-án tartották Quitóban, Ecuador fővárosában. 2017. november 20-án a Cirque du Soleil bejelentette, hogy a show újra turnéra indul, ezúttal az arénában. Az újbóli előadássorozat 2018. március 2-án mutatkozott be New Orleansban.

A Cortéo egy olasz szó, jelentése kíséret, magyar fordításban ünnepi menet. A történet egy bohócról szól, aki végignézi a saját temetésén zajló karneváli hangulatot. A műsor részben átveszi National Gallery of Canada The Grand Parade: Portrait of the Artist több jelenetét is.[2] A műsort Daniele Finzi Pasca rendezte, aki a svájci Teatro Sunil bohóccsoport alapítója, valamint a Cirque Éloize igazgatója. Az előadás kör alakú forgószínpadon zajlik. Időnként egy festményekkel illusztrált függönyt engednek a színpadra, amely kettéosztja azt.

Szereplők

  • Elhunyt bohóc (Mauro)
  • Clowness
  • Óriás bohóc
  • Kis bohóc
  • Loyal Whistler
  • Fehér bohóc
  • Angyalok

Műsorszámok

  • Légtornászok csillárokon
  • Gumiasztal ágyak
  • Cyr kerék
  • Hulahopp
  • Léggömb-repülés
  • Ugródeszka
  • Álló zicc
  • Kristálypoharak és tibeti éneklő tál
  • Zsonglőrködés
  • Szabadlétra
  • Gurtni duó
  • Akrobatika nyújtókon

Cserélődő műsorszámok

  • Diabolo

Nincs műsoron

  • Ritmikus gimnasztika
  • Szóló gurtni légtornász
  • Alacsony drót
  • Tissue
  • Adagio duó
  • Lábzsonglőr
  • Komikus póniidomítás
  • Élő marionett-bábuk
  • Golf

Jelmez

Zene

A előadás zenéjét eredetileg Philippe Leduc és Maria Bonzanigo komponálta volna, később viszont további zeneszerzők csatlakoztak hozzájuk, többek között Jean-François Côté és Michel A. Smith is átdolgozott több dalt. Az előadás rendezője Daniele Finzi Pasca is hozzájárult dalszövegekhez.

Cirque du Soleil Musique kiadta a Corteo zenei albumát, amely Kanadában 2006. szeptember 23-án, az USA-ban 2006. október 7-én jelent meg. Az albumhoz 61 zenész és énekes, egy 16 tagú kórus és egy 13 tagból álló vonóskar járult hozzá. A dalszövegek olasz, francia és spanyol nyelvűek.

Az alábbi lista az album dalait tartalmazza, mellettük a jelenlegi produkciók szerepelnek.

  1. Funerale (Nyitány 1. rész)
  2. Ritornare (Nyitány 2. rész)
  3. Rêve d'un pantin (Élő marionett-bábuk)
  4. Les chevaux à bottes (Komikus póniidomítás)
  5. Nos dejó (Cortege)
  6. Klezmer Moment (Léggömb-repülés)
  7. Prendersi per mano (Légtornász duó)
  8. Anneaux (Cyr kerék)
  9. El cielo sabrá (Kötéltánc)
  10. Fugue (Légtornászok csillárokon)
  11. Volo volando (Légtornászok csillárokon)
  12. Un tierno y dulce (Álló zicc)
  13. Balade au bout d'une échelle (Szabadlétra)
  14. Garda lassù (Álló zicc)
  15. Triangle tango (Ritmikus gimnasztika)
  16. Che finalone (Akrobatika nyújtókon)

Zenekar

Filmográfia

2006. április 11-én jelent meg az előadás filmes változata. 2005-ben forgatták Kanadában.[3] A film 2007-ben elnyerte a legkiemelkedő képminőségért és szerkesztésért járó Emmy-díjat, majd egy Gemini-díjat is.[4]

Turné

A Corteo sátra Madridban

A Corteo 2005-ös premierjét követően a műsort több, mint 5 millión látták. Az 1000. előadást 2008 januárjában San Diegóban, az 1500. előadást 2009 júniusában Nagojában, a 2000. előadást 2010 szeptemberében Kazanyban, a 3500. előadást 2015 márciusában Bogotában rendezték. A Corteo (a Cirque du Soleil többi műsorához hasonlóan) egy észak-amerikai turnéval (2005–2008) kezdett, amelyet 2009-ben egy japán turné követett. Ezután került sor egy európai (2010–2013), majd egy dél-amerikai turnéra (2013–2015). Az utolsó cirkuszsátoros előadást 2015. december 13-án tartották Quitóban.

Egy hároméves szünet során a műsort aréna formátumhoz igazították, amit New Orleansban, Louisianában mutattak be 2018 márciusában.

Jelmagyarázat
  EU   Európa
  ÉA   Észak-Amerika
  DA   Dél- és Közép-Amerika
  ÁC   Ázsia/Csendes-óceán
  ÓC   Óceánia
  AF   Afrika

Cirkuszsátor turné

  •   ÉA   Montréal, Kanada – 2005. április 21. és június 19. között
  •   ÉA   Québec, Kanada – 2005. június 30. és július 24. között
  •   ÉA   Toronto, Kanada – 2005. augusztus 4. és szeptember 11. között
  •   ÉA   Minneapolis, USA – 2005. szeptember 23. és október 23. között
  •   ÉA   San Francisco, USA – 2005. november 11. és 2006. január 8. között
  •   ÉA   San José, USA – 2006. január 19-től március 5-ig
  •   ÉA   Phoenix, USA – 2006. március 16-tól 2006. április 9-ig
  •   ÉA   New York, USA – 2006. április 25-től 2006. július 2-ig
  •   ÉA   Chicago, USA – 2006. július 14-től augusztus 27-ig
  •   ÉA   Boston, USA – 2006. szeptember 8-tól 2006. október 15-ig
  •   ÉA   Washington, USA – 2006. október 26-tól 2006. november 26-ig
  •   ÉA   Atlanta, USA – 2006. december 15-től 2007. január 28-ig
  •   ÉA   Dallas, USA – 2007. február 9. és március 11. között
  •   ÉA   Houston, USA – 2007. március 22-től 2007. április 29-ig
  •   ÉA   Columbus, USA – 2007. május 11. és június 10. között
  •   ÉA   Denver, USA – 2007. június 22-től augusztus 5-ig
  •   ÉA   Los Angeles, USA – 2007. augusztus 23. és október 28. között
  •   ÉA   Costa Mesa, USA – 2007. november 8-tól december 23-ig
  •   ÉA   San Diego, USA – 2008. január 11-től február 17-ig
  •   ÉA   Portland, USA – 2008. március 4-től április 13-ig
  •   ÉA   Seattle, USA – 2008. április 24. és június 1. között
  •   ÉA   Vancouver, Kanada – 2008. június 12-től július 20-ig
  •   ÉA   Calgary, Kanada – 2008. július 31-től 2008. szeptember 7-ig
  •   ÉA   Ottawa, Kanada – 2008. szeptember 24-től október 26-ig
  •   ÉA   Miami, USA – 2008. november 13-tól december 28-ig
  •   ÁC   Tokió, Japán – 2009. február 4-től május 5-ig
  •   ÁC   Nagoja, Japán – 2009. május 21-től július 12-ig
  •   ÁC   Oszaka, Japán – 2009. július 29. és október 18. között
  •   ÁC   Tokió, Japán – 2009. november 4-től 2010. január 24-ig
  •   ÁC   Fukuoka, Japán – 2010. február 11. és április 4. között
  •   ÁC   Szendai, Japán – 2010. április 21. és június 6. között
  •   EU   Szentpétervár, Oroszország – 2010. június 26. és augusztus 8. között
  •   EU   Kazany, Oroszország – 2010. augusztus 21. és szeptember 26. között
  •   EU   Moszkva, Oroszország – 2010. október 9-től december 12-ig
  •   EU   Brüsszel, Belgium – 2011. január 4-től január 30-ig
  •   EU   Bécs, Ausztria – 2011. február 10. és március 20. között
  •   EU   Madrid, Spanyolország – 2011. április 2-től június 5-ig
  •   EU   Valencia, Spanyolország – 2011. június 16-tól július 17-ig
  •   EU   Alicante, Spanyolország – 2011. július 28-tól augusztus 28-ig
  •   EU   Sevilla, Spanyolország – 2011. szeptember 8-tól-október 16-ig
  •   EU   Párizs, Franciaország – 2011. november 4. és 2012. január 8. között
  •   EU   Barcelona, Spanyolország – 2012. január 20. és március 11. között
  •   EU   Amszterdam, Hollandia – 2012. március 22-től június 3-ig
  •   EU   Antwerpen, Belgium – 2012. június 13-tól augusztus 5-ig
  •   EU   Zürich, Svájc – 2012. szeptember 1-től október 7-ig
  •   EU   Düsseldorf, Németország – 2012. október 18-tól november 18-ig
  •   EU   Berlin, Németország – 2012. november 29. és december 30. között
  •   EU   Hamburg, Németország – 2013. január 9. és február 10. között
  •   DA   São Paulo, Brazília – 2013. március 30. és július 21. között
  •   DA   Brazíliaváros, Brazília – 2013. augusztus 2. és szeptember 8. között
  •   DA   Belo Horizonte, Brazília – 2013. szeptember 19. és október 27. között
  •   DA   Curitiba, Brazília – 2013. november 8. és december 15. között
  •   DA   Rio de Janeiro, Brazília – 2013. december 27. és 2014. február 23. között
  •   DA   Porto Alegre, Brazília – 2014. március 6. és április 13. között
  •   DA   Córdoba, Argentína – 2014. május 2. és 25. között
  •   DA   Buenos Aires, Argentína – 2014. június 7. és augusztus 3. között
  •   DA   Santiago, Chile – 2014. augusztus 19-től október 5-ig
  •   DA   Lima, Peru – 2014. október 25-től november 30-ig
  •   DA   San José, Costa Rica – 2015. január 22. és február 8. között
  •   DA   Bogotá, Kolumbia – 2015. március 19-től május 3-ig
  •   ÉA   Mérida, Mexikó – 2015. június 25. és július 12. között
  •   ÉA   Guadalajara, Mexikó – 2015. július 30-tól augusztus 16-ig
  •   ÉA   Mexikóváros, Mexikó – 2015. szeptember 3. és október 11. között
  •   DA   Quito, Ecuador – 2015. november 19. és december 13. között

Aréna turné

  •   ÉA   New Orleans, USA – 2018. március 2-től 4-ig
  •   ÉA   Houston, USA – 2018. március 8-tól 11-ig
  •   ÉA   Milwaukee, USA – 2018. március 29-től április 1-ig
  •   ÉA   Rockford, USA – 2018. április 5-től 8-ig
  •   ÉA   Columbus, USA – 2018. április 12-től 15-ig
  •   ÉA   Knoxville, USA – 2018. április 18-tól 22-ig
  •   ÉA   Lexington, USA – 2018. április 27-től 29-ig
  •   ÉA   Cincinnati, USA – 2018. május 3-tól 6-ig
  •   ÉA   Chattanooga, USA – 2018. május 10-től 13-ig
  •   ÉA   Lincoln, USA – 2018. május 17-től 20-ig
  •   ÉA   Broomfield, USA – 2018. május 24-től 27-ig
  •   ÉA   Loveland, USA – 2018. május 31-től június 3-ig
  •   ÉA   Oshawa, Kanada – 2018. június 21-től 24-ig
  •   ÉA   Ottawa, Kanada – 2018. június 27-től július 1-ig
  •   ÉA   Kingston, Kanada – 2018. július 4-től 8-ig
  •   ÉA   St. Catharines, Kanada – 2018. július 11-től 15-ig
  •   ÉA   Bridgeport, USA – 2018. július 18-tól 22-ig
  •   ÉA   Nashville, USA – 2018. július 26-tól 29-ig
  •   ÉA   Jacksonville, USA – 2018. augusztus 1-től 5-ig
  •   ÉA   Charlotte, USA – 2018. augusztus 8-tól 12-ig
  •   ÉA   Louisville, USA – 2018. augusztus 15-től 19-ig
  •   ÉA   Indianapolis, USA – 2018. augusztus 22-től 26-ig
  •   ÉA   Duluth, USA – 2018. augusztus 29-től szeptember 2-ig
  •   ÉA   Fresno, USA – 2018. szeptember 20-tól 23-ig
  •   ÉA   West Valley City, USA – 2018. szeptember 27-től 30-ig
  •   ÉA   Victoria, Kanada – 2018. október 4-től 7-ig
  •   ÉA   Vancouver, Kanada – 2018. október 10-től 14-ig
  •   ÉA   Kelowna, Kanada – 2018. október 17-től 21-ig
  •   ÉA   Kamloops, Kanada – 2018. október 24-től 28-ig
  •   ÉA   Lethbridge, Kanada – 2018. október 31-tőL november 4-ig
  •   ÉA   Minneapolis, USA – 2018. november 8-tól 11-ig
  •   ÉA   Cleveland, USA – 2018. november 15-től 18-ig
  •   ÉA   Québec, Kanada – 2018. december 6-tól 9-ig
  •   ÉA   Toronto, Kanada – 2018. december 12-től 16-ig
  •   ÉA   Montréal, Kanada – 2018. december 19-től 30-ig

Fordítás

Ez a szócikk részben vagy egészben a Corteo című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Jegyzetek

  1. Cirque du Soleil Sajtóközlemény: Minden idők legnagyobb érdeklődési rekordját állította be az új show Montrealban, több mint 200.000 ember látta a Corteot'. [2013. december 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. december 22.)
  2. San Franciscóba érkezik a Cirque du Soleil: Corteo
  3. Cirque du Soleil: Corteo (2006)
  4. Cirque du Soleil Sajtóközlemény: A Corteo és a KÀ EXTREME egy Emmy és kettő Gémaux díjat nyert. [2013. december 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. december 23.)

Kapcsolódó szócikkek

Sablon:Cirque du Soleil
  • m
  • v
  • sz
Turnézó műsorok
Aréna
  • Corteo
  • Crystal
  • OVO
  • Sép7imo Día: No Descansaré
  • Toruk
Cirkuszsátor
Megszűnt
  • Banana Shpeel
  • Delirium
  • Dralion
  • La Magie Continue
  • Le Cirque Réinventé
  • Le Grand Tour du Cirque du Soleil
  • Michael Jackson: The Immortal World Tour
  • Nouvelle Expérience
  • Quidam
  • Saltimbanco
  • Varekai
Állandó műsorok
Las Vegas
Észak-Amerika
  • Joyà
Megszűnt
Egyéb műsorok
  • Les Chemins invisibles
Média
  • Journey of Man (film)
  • Egy világ választ el (film)
  • Fire Within (TV-sorozat)
  • Solstrom (TV-sorozat)
A Cirque du Soleil honlapja