FC Oțelul Galați

Oțelul Galați
Csapatadatok
Teljes csapatnévFotbal Club Oțelul Galați
BecenévOțelarii (Acélosok)
Alapítva1964
StadionOțelul Stadion, Galați
VezetőedzőRománia Daniel Florea
ElnökRománia Narcis Răducan
BajnokságLiga II
Csapatmezek
Hazai
Idegenbeli
A Wikimédia Commons tartalmaz Oțelul Galați témájú médiaállományokat.

Az Oțelul Galați egy román labdarúgócsapat.

Történet

1964-ben, megalakulásának évében a városban, Galațiban, már volt egy elsőosztályú csapat, a Siderurgistul Galați, mely Román Kupadöntőt is játszott 1963-ban.

Az Oțelul Galați 1968-69-es szezonban a B-divízióban játszott. A 70-es évektől többször megváltoztatták a nevét: F.C. Galați, F.C.M. Galați. 1974-től az elsőosztályban szerepelt több éven keresztül, Dunărea Galați néven.

A régi Oțelul-ból (ekkor már Dunărea) több játékos kivált, és egy új csapatot hozott létre Oțelul Galați néven, mely a C osztályban játszott, később teljesen megszűnt.

A város egy másik csapata, a Metalosport feljut 1982-ben a B-divízióba, ahol felveszi az Oțelul Galați nevet, melyet azóta nem változtattak meg. 1986-ban feljut az A osztályba, ahol 1990-ig bent is tudott maradni.

Nemzetközi kupában első szereplése 1988-ban volt, az UEFA-kupa első fordulójában egy hazai 1-0-s győzelmet követően 5-0-ra kapott ki az olasz Juventus Torinotól. A csapat ezen kívül még 4 alkalommal játszott az UEFA-kupában: 1997-98, 1998-99, 2004-05 és a 2007-08-as szezonokban. Utoljára a 2007-es Intertotó-kupa megnyerését követően.

Eredmények

Liga I

  • Negyedik hely (3): 1987-88, 1996-97, 1997-98

Román kupa

  • Ezüstérem (1): 2003-04

Intertotó-kupa

  • Harmadik forduló (döntő): 2007 → továbbjutott a 2007–2008-as UEFA-kupa második selejtező körébe

Híres játékosok

Románia
  • román Romulus Chihaia
  • román Borcea Paraschiv
  • román Ioan Nicu
  • román Silviu Iorgulescu
  • román Tudorel Călugăru
  • román Gelu Popescu
  • román Damian Bancilă
  • román Valentin Ştefan
  • román Ionel Budacă
  • román Ionel Chebac
  • román Viorel Anghelinei
  • román Nicu Marcadonatu
  • román Daniel Baston
  • román Gigi Ion
  • román Gheorghe Cornea
  • román George Bedreagă
  • román Horațiu Cioloboc
  • román Daniel Florea
  • román Dorin Arcanu
  • román Stelian Bordeianu
  • román Constantin Bădan
  • román Iulian Apostol
  • román Daniel Baştină
  • román Mihai Guriță
  • román Viorel Ion
  • román Florin Cernat
  • román Sorin Ghionea
  • román Cornel Cernea
  • román Gabriel Boștină
  • román Cătălin Tofan
  • román Marius Stan
  • román Nicolae Burcea
  • román Ion Profir
  • román Adrian Velicioiu
  • román Claudiu Muha
  • román Marius Humelnicu
  • román Adrian Ariton
  • román Paul Bogdan
  • román Mihai Ştirbulescu
  • román Nelu Boroş
  • román Ionel Luță
  • román Marius Bârnoveanu
  • román Tudorel Pelin
  • román Costin Maleş
  • román Mitică Ragea
  • román Dragoş Urdaru
  • román Adrian Dobrea
  • román Cristian Chebuțiu
  • román Nelu Popliacă
  • román Marius Gugoaşă
  • román Marian Bodea
  • román Leonard Nemțanu
  • román Marin Petrache
  • román Marian Bârladeanu
  • román Tudor Stanciu
  • román Tiberiu Stanciu
  • román Mircea Stanciu
  • román Cornel Turcu
  • román Robert Pascu
  • román Costică Tudosă
  • román Florin Ignat
  • román Iulian Neculai
  • román George Movilă
  • román Emil Spirea
  • román Gheorghe Stamate
  • román Aurelian Stamate

Külső hivatkozások

  • Hivatalos honlap
  • Szurkolói oldal 1
  • Szurkolói oldal 2
  • Labdarúgás Labdarúgásportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap