Gerőcs Péter

Gerőcs Péter
Horváth László felvétele
Horváth László felvétele
Született1985. július 26. (38 éves)
Budapest
Állampolgárságamagyar
SzüleiGerőcs László
Foglalkozása
  • író
  • szerkesztő
  • kritikus
Iskolái
KitüntetéseiArtisjus-díj (2016)

  • PORT.hu
Sablon • Wikidata • Segítség

Gerőcs Péter (Budapest, 1985. július 26. –) magyar író, szerkesztő, kritikus, esszéista.

Élete és pályája

Pedagógus szülők gyermeke. Anyja Czeglédy Irén (1957), kémia-biológia szakos általános iskolai tanár, apja Gerőcs László (1952) matematika-fizika szakos tanár, tankönyvíró. Érettségit 2004-ben szerzett az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Iskolában, majd a Pécsi Tudományegyetem filozófia szakán folytatta tanulmányait egy évig. 2005-től az ELTE esztétika-magyar szakán tanult tovább, ahol 11 félév után lediplomázott. 2014-től az ELTE esztétika tanszék doktori képzésén ösztöndíjas doktorandusz. Témája: Mészöly Miklós Film című regényétől kezdődően az elmúlt 40 év magyar regényirodalmában a vizuális médiumok narratív szerepe. 2005-ben egy fiatal alkotókból álló társaság tagja lett, később ebből a társaságból alakult a Telep Csoport. Ugyanebben az évben nyerte el az Ulpius-ház „Íróiskola” pályázatát, amelynek díjaként a kiadó mester-tanítvány kapcsolatot biztosított számára Márton Lászlóval. Az idősebb pályatárs fontos szerepet játszott Gerőcs Péter írói formavilágának korai alakulásában. 2006-tól publikál rendszeresen folyóiratokban, magazinokban: Élet és Irodalom, Holmi, 2000, Alföld, Kalligram, MŰÚT, Forrás, Litera.hu, Prae.hu, Magyar Narancs. 2005-től a Kilincs „nem kizárólag irodalmi folyóirat” szerkesztője volt a lap fennállásáig. 2009-ben egy éven át a Café Bábel irodalmi és társadalomtudományi folyóirat szerkesztője volt.

Művei

Kötetei

Filmjei

  • Privát Mészöly, dokumentumfilm, 2011 ( trailer)
  • ML portré, dokumentumfilm, 2016 (trailer)
  • Természetes ellenfény, dokumentumfilm, 2019 (trailer)

Tagságok

  • 2007-től a József Attila Kör tagja.
  • 2014-től a Szépirók Társaságának tagja.

Díjak

  • Békés Pál-díj, 2019
  • Artisjus-díj, 2016
  • Shanghai Residency, 2014
  • NKA alkotói ösztöndíj, 2013
  • Európai első könyvesek fesztiváljának magyarországi képviselete, 2012
  • Ulpius-ház „Íróiskola” pályázat díja

Külső hivatkozások

Kritikák a műveiről

  • Szöllősi Barnabás: Az új Péter
  • Magyar Narancs: A betegség háza
  • Magyar Narancs: Tárgyak
  • Svébis Bence: Gyűlölni szakadatlan
  • Páji Gréta: A folytonosság hiánya
  • Pethő Anita: Etűdök talált és saját tárgyakra
  • Kassai Zsigmond: Szerzőt teremtő mítoszok

Interneten elérhető művei

  • Zombor és a világ – részlet
  • Győztesek köztársasága – regényrészlet
  • Lecsókolomozott – novella
  • Sehol atyám – novella
  • Magánmise – novella
  • Mindössze húsz, talán harminc centiméter – tárcanovella
  • A betegség háza – hangoskönyv
  • Győztesek köztársasága – hangoskönyv

Rádióadás

  • Klubrádió – Belső közlés
  • Aspekt – Szempont. Kelemen Emese beszél a Tárgyak c. kötetről[halott link]

Beszélgetések, interjúk

  • Felolvasás és beszélgetés a Dombos fesztiválon
  • Gerőcs Péter Mándy Ivánról
  • "Meglátogatott egy régi barát"
  • Szuterén podcast Nemes Z. Márióval

Könyvtrailer

  • A Betegség háza könyvtrailere
  • Győztesek köztársasága könyvtrailer
  • Árvaképek könyvtrailer

A Privát Mészöly dokumentumfilm szövegkönyve

Forrás Folyóirat honlapján Archiválva 2015. április 2-i dátummal a Wayback Machine-ben

Források

  • Gerőcs Péter a PORT.hu-n (magyarul), az ImDb-n
  • Gerőcs Péter honlapja (archív)
  • Szépírók Társaságának honlapja
  • Gerőcs Péter írói oldala
  • Irodalom Irodalomportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap