Ez a lap vagy szakasz tartalmában elavult, korszerűtlen, frissítésre szorul. Frissítsd időszerű tartalommal, munkád végeztével pedig távolítsd el ezt a sablont!
Ez a szócikk nem tünteti fel a független forrásokat, amelyeket felhasználtak a készítése során. Emiatt nem tudjuk közvetlenül ellenőrizni, hogy a szócikkben szereplő állítások helytállóak-e. Segíts megbízható forrásokat találni az állításokhoz! Lásd még: A Wikipédia nem az első közlés helye.
Jean II Makoun (Yaoundé, 1983. május 29. –) a Ligue 1-ben szereplő Olympique Lyon és a kameruni labdarúgó-válogatott játékosa. Rendszerint védekező középpályásként játszik.
Pályafutása
A pályafutását hazájában kezdte. A Cotonsport Garoua-ban kezdett el futballozni, majd átigazolt a Jeunesse Star-ba egy évre. 2001-ben a Tonnerre Yaoundé-ba igazolt, ahonnan a Lille OSC vette meg. A francia csapat először a tartalékok között játszatta, majd 1 év után felkerült a felnőttek közé.
A Lyonnal 4 éves szerződést kötött és a 2003-ban meghalt Marc-Vivien Foé által viselt és visszavonultatott 17-es mezszámot kapta meg. Új klubjában hamar alapember lett. Szinte az összes bajnoki mérkőzésen pályára lépett és ezeken 7 gólt szerzett, ami egy védekező középpályástól igen jó teljesítmény.