Kavicson ülő lány

A szobor

A Kavicson ülő lány egy makói szobor, amely a Belvárosban található.

A makói József Attila Könyvtár 1971-ben felavatott épületének egyik sajátos jellemzője volt az ablakokkal körülvett belső udvar. Ez a szinte szigetként elkülönített rész meghitt nyugalmat és természetes fényt biztosított az ott tartózkodóknak. Különleges hangulatához hozzájárult a szobor jellegzetessé vált sziluettje.

Könnyedség és külső-belső egyensúly látszik a kő íves felületén gugoló, kezeit a vállára helyező nőalak testtartásán. Az időtlen szépségű, kissé zárkózott, merengő arcról némi csendes szonorúság is leolvasható.

Alkotója Tóth Valéria. A szobor süttői fehér mészkőből készült 1974-ben; egy évvel később (1975. február 8.) avatták fel a József Attila Városi Könyvtár és Múzeum belső udvarában. Forgó István Makó tanácselnöke mondott beszédet. A szép nőalak lábait maga alá húzva mereng el a kövön.

Az emblematikussá vált figura hűséges "lakója" maradt a városi könyvtárnak egészen az épület 2017-es bontásáig. Ekkor a József Attila Múzeumban várta a Makovecz-könyvtár felépülését, ahol az átriumban talált új otthonára. A bontás során körültekintően bántak a szoborral: talapzatával együtt elfektetve, letakarva készítették elő a szállításra. Mivel a téli hidegben a mészkő figura együtt mozgott a gránit aljzattal, senki sem gondolta, hogy ez a két rész valójában nincs egymáshoz rögzítve. A szállításkor derült ki, hogy a szobrot csupán a fagy tartotta össze – megemelésekor levált róla, és darabokra tört. Szigeti Miklós restaurátor vállalta a törött darabok összeillesztését.

Források

  • Tóth Valéria az Artportal.hu oldalon Archiválva 2019. április 1-i dátummal a Wayback Machine-ben
  • Makó szobrai. Plasztikák - szobrok - muráliák. Makói Kincsestár. Szirbik Miklós Egyesület (Makó, 2018)
  • Tóth Ferenc dr.: Makói útikalauz. Makó: Magony-Dornbach. 2005. ISBN 963 86933 1 2  
Sablon:Makó látnivalói
  • m
  • v
  • sz
Templomok
Bogárzói templom · Csanád vezér téri kápolna · Evangélikus templom · Görögkatolikus temetőkápolna · Görögkatolikus templom · Kálvária-kápolna · Református imaház · Református ótemplom · Ortodox zsinagóga · Újvárosi római katolikus templom · Újvárosi református templom · Szent Anna-kápolna · Szent István-kápolna · Szent István-plébániatemplom
Épületek
Autóbusz-pályaudvar · Bagolyvár · Bérpalota · Bíróság · Búza utcai bölcsőde · Csendőrségi palota · Dózsa–Felletár-ház · DMKE internátus · Első polgári leányiskola · Erdei János Sportcsarnok · Erzsébet árvaház · Gazdasági ismétlőiskola · Hagymatikum (gyógyfürdő) · Hagymaház · József Attila Gimnázium · Juhász- (Bán-) ház · Kállai Éva Kollégium · Katolikus fiúiskola · Korona Szálló · Közhivatalok Háza · Lonovics-kúria · Pénzügyi palota · Polgári leányiskola · Postapalota · Pulitzer József Kollégium · Református polgári fiúiskola · Régi rendőrség · Régi városháza · Takarékpénztár · Városháza
Múzeumok, kiállítóhelyek
Espersit-ház · József Attila Múzeum · Kútmúzeum · Panoptikum · Sportmúzeum · Szikszai-Szirbik-emlékház · Városház Galéria
Szobrok és emlékművek
1956-os emlékmű · Árvízi emlékmű  · Bartók Béla · Batka István · Csókási emlékhely · Dobsa Lajos · Erdei Ferenc (Erdei Ferenc tér) · Erdei Ferenc (Posta utca) · Erzsébet királyné · Fátyol Misi · Fekvő nő · Galamb József (Széchenyi tér) · Galamb József (szakképző iskola) · Hagymaszobor · Hollósy Kornélia · Hősi emlékmű · Igási emlékoszlop · Immaculata-szobor · II. János Pál · József Attila · Juhász Gyula · Kavicson ülő lány · Kossuth Lajos · Rákosi emlékoszlop · Második világháborús emlékmű · Megfáradt ember · Megriadt nő · Mementó-szobor · Múzsák kútja · Návay Lajos · Návay Tamás · Olimpiai emlékoszlop · Öcsi-szobor · Páger Antal · Petőfi Sándor · Pulitzer József · Puttó-szobor · Ságvári Endre · Szabó György · Szentháromság-szobor · Szent Anna · Szent István · Szirbik Miklós · Támaszkodó női akt · Tóth Aladár
Természeti értékek
Plasztikák
Utcák és terek
Csanád vezér tér · Makovecz tér · Posta utca · Széchenyi tér · Szent István tér