Mohai Gábor

Mohai Gábor
2015-ben
2015-ben
Született1947. október 26. (76 éves)
Újfehértó
Állampolgárságamagyar
Foglalkozása
  • előadóművész
  • rádiós műsorvezető
Iskolái
Kitüntetései
Sablon • Wikidata • Segítség

Mohai Gábor (Újfehértó, 1947. október 26. –) Táncsics- és Kazinczy-díjas magyar rádiós és televíziós bemondó, műsorvezető, előadóművész.

Élete

Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye egyik kisvárosában született, édesapja Balkányban görögkatolikus pap volt. A debreceni Tóth Árpád Gimnáziumba járt, irodalomtanára Debreczeni Tibor volt. Népművelés–könyvtáros szakon végzett a Debreceni Egyetemen, majd magyar szakon folytatta tanulmányait Budapesten, az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. Négy évig játszott a debreceni Csokonai Színházban. 1975-ben beszervezték az állambiztonsági szervek "Balogh Péter" fedőnéven. Országos szavalóversenyt nyert, majd egy évre rá előadóművészi működési engedélyt kapott. 1978-ban került a Magyar Rádióba bemondónak, ma már olyan legendásnak számító bemondó-nagyságok társaságába, mint Erdei Klári, Erőss Anna, P. Debrenti Piroska, Körmendy László, dr. Bőzsöny Ferenc. 1979-től a Magyar Televízió munkatársa is lett, az első képernyős megjelenése a Jogi esetek c. műsorban volt. Attól kezdve sok szolgáltató és magazinműsor közreműködőjeként, műsorvezetőjeként tevékenykedett, és dolgozott bemondóként. Hosszú évekig volt az M1 Híradó hírolvasója, műsorvezetője. Huszonhét éven át párhuzamosan szerepelt a Magyar Rádió és a Magyar Televízió műsoraiban. A Duna Televízió megalakulásakor kb. másfél éven át egy naponta kétszer jelentkező kulturális műsort vezetett. 2007 óta a Magyar Rádióban az MR3-Bartók Rádió Muzsikáló Reggel című négyórás adásának műsorvezetője, és a Magyar Rádió Márványterméből és zenei stúdióiból heti rendszerességgel közvetített élő hangversenyek moderátora, továbbá a Kossuth Rádió hírolvasó bemondója. 2012-től a Déli Harangszó c. helytörténeti ismertetőműsor egyik munkatársa. 2011 nyarától tagja az MTVA Anyanyelvi, Mikrofon és Képernyő Bizottságának. Rádiós és televíziós munkája mellett irodalmi esteket szerkeszt és mutat be. Az elmúlt években több verses CD-je jelent meg. 2012-től az MTVA megbízásából a Kossuth Rádió és a Bartók Rádió állandó munkatársa.

2015 óta a Bonum TV bemondója.

Verses CD-i

  • Szárnyakon fekszem (Nagy László, Szécsi Margit, Kondor Béla versei, Sebestyén Márta és Binder Károly közreműködésével) (1999)
  • Elmondom mind a sok tréfát (József Attila szerelmes versei, levelei. Közreműködik Dévai Nagy Kamilla) (2007)
  • Krisztus Békéje (Barsi Balázs) – Egy ferences novíciusmester naplójából – Naplórészletek (2011)
  • Kondor Béla – Ne szólj, csak jóravalót! Mohai Gábor – Binder Károly / zene (Binder Music Manufactury, 2016)[1]
  • Villányi László – Szerelmesének álmában is ád – Vivaldi naplójából – Mohai Gábor - Binder Károly / zene (2017)
  • Szécsi Margit – „Porból-való Ének” / Mohai Gábor – Binder Károly / zene (2018)

Díjak, kitüntetések

Források

  • Riport Mohai Gáborral[halott link] PDF, (Szent István Művelődési Ház)
  • Mohai Gábor
  • FILEP TIBOR: A politikai rendőrség Hajdú-Biharban 1957-1989. (2011) 384. oldal
  • Ki kicsoda 2000. Magyar és nemzetközi életrajzi lexikon, csaknem 20 000 kortársunk életrajza. Főszerk. Hermann Péter, vál., szerk. A. Gergely András et al. Bp., Biográf Kiadó–Greger Média Kft., 1999
  • Révai új lexikona I–XIX. Főszerk. Kollega Tarsoly István. Szekszárd: Babits. 1996–2008. ISBN 963-901-594-6  
  • Új Kortárs Magyar Színész Lexikon, Magazin Holding Kft. 1999. ISBN 0269001947909
  • http://www.binderkaroly.hu/index.php?id=lemezek
  • http://www.perifericrecords.com/hun/catalogue.php?cont=artist&artist_id=1868
  • https://www.nool.hu/kozelet/helyi-kozelet/negy-jeles-szemelyiseg-vehette-at-a-tolnay-klari-dijat-mohoran-2336325/ Archiválva 2018. augusztus 26-i dátummal a Wayback Machine-ben

Jegyzetek

  1. A lemez ismertetője a Rózsavölgyi.hu oldalán
Nemzetközi katalógusok
  • Kultúra Kultúraportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap