Pinczés István

Pinczés István
Született1953. március 28. (71 éves)
Gelej
Állampolgárságamagyar
Foglalkozása
Iskolái
Kitüntetései

  • PORT.hu
Sablon • Wikidata • Segítség

Pinczés István (Gelej, 1953. március 28.–) rendező, színházigazgató.

Életpályája

Szülei Pinczés József és Vankucz Erzsébet. 1972–1977 között a Kossuth Lajos Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának magyar-angol szakos hallgatója volt. 1979–1982 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola színházelmélet szakán tanult.

Diákként a Főnix színpadon rendezett. Megalapította a Mimosz pantomimegyüttest, mellyel az 1977-es Ki mit tud? vetélkedőn első díjat nyert. 1979-ben megalapította a Debreceni Színjátszó Stúdiót. 1978–1983 között a debreceni Csokonai Nemzeti Színház rendezőasszisztense, 1983–1987 között rendezője, 1987–1991 között főrendezője, 1991–1993 között igazgatója, 1997–2002 között vezető rendezője volt. 2003 óta a Pesti Magyar Színház tagja. 2010-ben doktorált a Színház- és Filmművészeti Egyetemen.[1] 2012 óta a Griff Bábszínház igazgatója.[2]

Magánélete

1975-ben házasságot kötött Palásthy Ildikó egyetemi tanárral. Két fiuk született: Dávid (1981) és Máté (1985).

Színházi munkái

A Színházi Adattárban regisztrált bemutatóinak száma: szerzőként: 6; színészként: 5; koreográfusként: 7; rendezőként: 126; díszlettervezőként: 24.[3]

Szerzőként

  • Csendesek a hajnalok (1984)
  • A brémai muzsikusok (1990)
  • Diploma után (2007)
  • Légy jó mindhalálig (2011)
  • Peti a képtárban (2013)

Színészként

  • Krúdy Gyula: Az arany meg az asszony....Második színész
  • Szabó Magda: Régimódi történet....
  • Tolsztoj: Élő holttest....
  • Ghelderode: Barabbás....A pojáca
  • Remenyik Zsigmond: "Vén Európa" Hotel....Lüdecke

Koreográfusként

Rendezőként

(d=díszlettervező is)

  • Kroetz: Felső-Ausztria (1981)
  • Kroetz: A fészek (1981)
  • Petronius Arbiter: A síri nő, avagy az efezuszi özvegy (1981)
  • Füst Milán: A zongora (1981)
  • Szép Ernő: Május (1981)
  • Karinthy Ferenc: Bösendorfer (1982)
  • Hubay Miklós: Antipygmalion (1982)
  • Capek: A végzetes szerelem játéka (1983)
  • Frisch: Ha egyszer Hotz úr dühbe gurul (1983)
  • Örkény István: Pisti a vérzivatarban (1983)
  • Vasziljev: Csendesek a hajnalok (1984)
  • Páskándi Géza: Vendégség vagy Egy az Isten? (1984) (d)
  • Queneau: Stílusgyakorlat (1985, 1987 (d), 1992 (d))
  • Brecht: Koldusopera (1985)
  • Schwajda György: Segítség (1986)
  • Örkény István: Tóték (1986)
  • Stavis: A szivárványszínű köntös (1987)
  • Dürrenmatt: A milliomosnő látogatása (1988)
  • Havel: Audiencia (1989-1990)
  • Spiró György: Csirkefej (1989)
  • Pownall: Mesterkurzus (1989)
  • Grimm: A brémai muzsikusok (1990)
  • Leigh: La Mancha lovagja (1990, 2012)
  • Garaczi László: Imoga (1990)
  • Kocsák Tibor: Légy jó mindhalálig (1991-1997 (d), 2000, 2007 (d), 2011 (d))
  • Molnár Ferenc: Liliom (1991)
  • Kocsák Tibor: A Kid (1992)
  • Ken Kesey: Kakukkfészek (1992)
  • Darvas Ferenc: Ibusár (1992)
  • Braden: Színezüst csehó (1993)
  • Várkonyi Mátyás-Miklós Tibor: Sztárcsinálók (1993)
  • Kármán-Szabó: Fanni hagyományai (1993, 1998)
  • Darvasi László: Vizsgálat a rózsák ügyében (1993)
  • Aiszkhülosz-Szophoklész-Euripidész: A sors gyermekei (1994) (d)
  • Cander-Ebb: Chicago (1994)
  • William Shakespeare: Sok hűhó semmiért (1994)
  • Darvasi László: Szív Ernő estéje (1995)
  • Hasek: Svejk (1995-1996)
  • Gombrowicz: Operett (1995)
  • Garaczi László: Fesd feketére! (1996)
  • Borgesson-Long-Singer: Shakespeare összes (Rövidítve) - SÖR (1996)
  • Dés László: A dzsungel könyve (1996)
  • William Shakespeare: Vízkereszt, vagy amit akartok (1997)
  • Schwartz: Godspell (1997-1999) (d)
  • Szabó Magda: Kiálts, város! (1997)
  • Jarry: Übü király (1998)
  • Kacsóh Pongrác: János vitéz (1998) (d)
  • Horváth Károly: Leányrablás (1998)
  • Hamvai Kornél: Márton partjelző fázik (1999)
  • Hrabal: Szigorúan ellenőrzött vonatok (1999)
  • Borbély Szilárd: [kamera.man] (1999)
  • Bart: Olivér (2000)
  • Fielding: Tom Jones (2000, 2005)
  • Mrozek: Özvegyek (2001)
  • Szabó Magda: Sziluett (Vörösmarty-medalionok) (2001)
  • Móricz Zsigmond: Kismadár (2001)
  • Háy János: A Gézagyerek (2001)
  • Dobozy Imre: A tizedes meg a többiek (2002)
  • Heltai Jenő: A néma levente (2002)
  • Weber Kristóf: Ólomkatona és papírlány (2002)
  • Beckett: Godot-ra várva (2002) (d)
  • Hubay Miklós: Freud avagy az álomfejtő álma (2003) (d)
  • Háy János: Herner Ferike faterja (2003) (d)
  • Süskind: A nagybőgő (2003)
  • Radström: Búcsúkvartett (2004)
  • Kiss Csaba: A dög (2004) (d)
  • William Shakespeare: A windsori víg nők (2004)
  • Kiss Csaba: Világtalanok (2004) (d)
  • Dear: Hatalom (2005)
  • Kemény-Kocsák: Kiálts a szeretetért! (2005-2006) (d)
  • Rideg-Bereményi: Indul a bakterház (2006)
  • Szabó-Bereményi: Az ajtó (2006)
  • Szigligeti Ede: II. Rákóczi Ferenc fogságai (2006)
  • Horváth Károly: Laura (2006)
  • Pozsgai-Pinczés: Diploma után (2007) (d)
  • Tamási-Pozsgai: Ábel (2007)
  • Szigligeti Ede: Liliomfi (2007, 2010)
  • Zalán Tibor: Katonák, katonák (2007) (d)
  • Spiró György: Prah (2007) (d)
  • Gulyás Levente: Lüzisztraté (2008) (d)
  • Kárpáti Péter: Nick Carter, avagy végső leszámolás dr. Quartzcal (2008)
  • Háy János: Házasságon innen, házasságon túl (2008) (d)
  • Rodgers: A muzsika hangja (2009) (d)
  • Huszka Jenő: Bob herceg (2009)
  • Kocsis István: Vincent van Gogh (2009)
  • Kesselring: Arzén és levendula (2010)
  • Zalán Tibor: Szása i Szása (2011)
  • Carlo Collodi: Éljen Kinoppió! (2011)
  • Baum: Óz, a nagy varázsló (2012)
  • Pinczés-Szepesi: Peti a képtárban (2013)
  • Pownall: Mesterkurzus (2017) (d)

Díjai, kitüntetései

Jegyzetek

  1. Griff Bábszínház. [2013. október 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. október 5.)
  2. Színház.hu
  3. 2017. június 20-i lekérdezés

Források

  • MTI Ki kicsoda 2009. Szerk. Hermann Péter. Budapest: Magyar Távirati Iroda. 2008. ISBN 978-963-1787-283  
  • Magyar színházművészeti lexikon. Főszerk. Székely György. Budapest: Akadémiai. 1994. ISBN 963-05-6635-4  

További információk

Sablon:A Színház- és Filmművészeti Főiskola 1982-ben oklevelet szerzett hallgatói
  • m
  • v
  • sz
A Színház- és Filmművészeti Főiskola 1982-ben oklevelet szerzett hallgatói
Színészek
Árdeleán László •  Bognár Mónika •  Csere Ágnes •  Csonka Ibolya •  Derzsi János •  Dezsényi Péter •  Molnár Ildikó •  Németh János •  Puskás Tamás •  Salinger Gábor •  Vass Péter •  Wohlmuth István •  Zillich Beatrix

Osztályvezető tanár: Major Tamás, Székely Gábor

Fésűs Tamás •  Fráter Katalin •  Hirling Judit •  Karczag Ferenc •  Karsai István •  Lukácsi József •  Oláh Zsuzsa •  Philippovich Tamás •  Pregitzer Fruzsina •  Rubold Ödön •  Tóth Tamás

Osztályvezető tanár: Marton Endre, Félix László, Léner Péter
Színházrendezők
(kiegészítő szak)
Film- és televízióoperatőrök
Balog Gábor •  Baranyai László •  Darabos János •  Dávid Zoltán •  Mester József •  Nádasy László •  Novák Emil  •  Varjasi Tibor •  Wilkuna Osmo-Anterv
Osztályvezető tanár: Illés György, Vagyóczky Tibor
Kameraman
Ferenczi Béla •  Forray Tibor •  Gyulai-Gaál Krisztián •  Haesler Ernő •  Kléner György •  Kollányi Gyula •  Kovács Gyula •  Kovalik András •  Lukin Sándor •  Minók Barna •  Ormos Tibor •  Ramm László •  Réz Dániel •  Salamon András •  Stenszky Gyula •  Surányi András •  Tímár Péter
Adásrendezők
Balogh Zsolt •  Csépányi Marianna •  El Eini Sonia •  Falussy Mária •  Iván Pál •  Kárpáthy Zoltánné •  Kiss Beáta •  Korpás Zoltánné •  Kovács László •  Lengyel Ágnes •  Nagy György •  Orbán Ágnes •  Rehorovszky Béla •  Somló Andrea •  Szabó Ildikó •  Szász Emőke •  Tomasevics Hajnalka
Osztályvvezető tanár: Horváth Ádám
Színházelmélet
Barnai Ildikó •  Bor József •  Csáki Imre •  Cserje Zsuzsa •  Dániel Kornél •  Dobák Lívia •  Dr. Elbert Jánosné •  Dr. Kovács Istvánné •  Dr. Kovács Miklósné •  Dr. Sződy Szilárd •  Gödöllői Lajos •  Lehoczky Orsolya •  Merő Béla •  Patka László •  Péterffy Attila •  Pifkó Péterné •  Pinczés István •  Pintér Ferenc •  Polgár Ernő •  Simon István  •  Smuk Imre •  Sólyom Katalin •  Suhaji Józsefné •  Szegi László •  Szilágyi Mária •  Tóth Dénes Árpád •  Vajna Pál •  Vértes János Andor
Évfolyamok · 1979 · 1980 · 1981 · 1982 · 1983 · 1984 · 1985 · 1986 · 1987 · 1988 · 1989 · 1990 ·
Nemzetközi katalógusok
  • művészet Művészetportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap