Rátonyi Krisztina

Rátonyi Kriszta
Rátonyi Kriszta, A Dal 2018 műsorvezetője
Rátonyi Kriszta, A Dal 2018 műsorvezetője
SzületettRátonyi Krisztina
1990. szeptember 23. (33 éves)
Budapest
Állampolgárságamagyar
Foglalkozásaműsorvezető
KitüntetéseiJunior Prima díj (2016)

  • IMDb
  • PORT.hu
A Wikimédia Commons tartalmaz Rátonyi Kriszta témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Rátonyi Kriszta, (Budapest, 1990. szeptember 23. –) Junior Prima díjas műsorvezető.

Életpályája

Gyerekként a Magyar Állami Operaházban játszott kisebb statisztaszerepeket. A televízióban kilencévesen, a Családi kör című műsor egyik epizódjában szerepelt először. Ezt követően a Képben vagyunk című magazinba került, aztán a Klipperek szereplője lett, majd két társával három évig vezette a Cimbora című műsort a Duna Televízióban. Az ELTE Bölcsészettudományi Karán tanul, magyar szakos.

2013 nyarán az M1 Balatoni nyár című műsorában volt műsorvezető. Később az M1 Noé barátai és Bízunk benned! című műsorában lehetett látni, továbbá ő vezette az M2 gyerekcsatorna A legokosabb osztály című vetélkedőjét Kovács Koko Istvánnal. 2014-ben Harsányi Levente mellett ő volt az egyik műsorvezető A Dal backstage-ében, az M1 eurovíziós dalválasztó műsorában. 2015 márciusa és 2017 augusztusa között az M2 Petőfi egyik műsorvezetője volt.

2017-ben ő lett az Eurovíziós Dalfesztivál magyarországi kommentátora Fehérvári Gábor Alfréddel, majd ősztől a Duna televízió Magyarország, szeretlek! című vetélkedőjének egyik csapatkapitánya lett Harsányi Levente mellett.

2017. december 6-án bejelentették, hogy a Duna eurovíziós dalválasztó műsorának, A Dal 2018-nak ő lesz az egyik műsorvezetője Freddie mellett.[1]

2018-ban és 2019-ben ismét Freddie-vel közösen látta el az Eurovíziós Dalfesztivál kommentátori feladatait.

2020-ban a Balatoni Nyár műsorvezetője Fodor Imre mellett, akinek 2021-ben átadta a Noé barátai műsorvezetését. 2021-ben az új nyári magazinműsornak, a Nyár 21-nek lett az egyik házigazdája.

Jegyzetek

  1. Új zsűritagokkal és műsorvezetőkkel jön a Dal 2018. hirado.hu, 2017. december 6. (Hozzáférés: 2017. december 6.)

Források

  • Ratonyi Krisztina a PORT.hu-n (magyarul)

További információk

  • Riport Rátonyi Krisztinával (2014. 03. 31.)
  • Fénykép (MTVA)
  • Képek
Előző
Gundel Takács Gábor
(2011, 2012, 2013, 2014, 2015, 2016)
Magyarország

Az Eurovíziós Dalfesztivál magyarországi kommentátora
2017, 2018, 2019
(Fehérvári Gábor Alfréddal közösen)

Következő
Eurovíziós Dalfesztivál és selejtezői
Sablon:A Dal (2014)
  • m
  • v
  • sz
Műsorvezetők
A Dal 2014
Zsűri
Győztes
Versenyzők
Első elődöntő
Második elődöntő
Harmadik elődöntő
Kapcsolódó cikkek
Félkövér: Bejutott a döntőbe
Sablon:A Dal (2017)
  • m
  • v
  • sz
Műsorvezetők
A Dal 2017
Zsűri
Győztes
Pápai Joci – Origo
Versenyzők
Első válogató
Második válogató
Harmadik válogató
Kapcsolódó cikkek
Félkövér: Bejutott a döntőbe
Sablon:A Dal (2018)
  • m
  • v
  • sz
Műsorvezetők
Zsűri
Győztes
Versenyzők
Első válogató
Második válogató
Harmadik válogató
A Dal Kulissza
Kapcsolódó cikkek
Félkövér: Bejutott a döntőbe
Show-műsorok
Sablon:A Dal
  • m
  • v
  • sz
Évadok
Eurovíziós nemzeti válogatók
  • 2012
  • 2013
  • 2014
  • 2015
  • 2016
  • 2017
  • 2018
  • 2019
Tehetségkutató műsorok
  • 2020
  • 2021
  • 2022
  • 2023
  • 2024
Műsorvezetők
Jelenlegi
  • Fodor Imre (2023–)
  • Rókusfalvy Lili (2020, 2022–)
Korábbi
Zsűri
Jelenlegi
Korábbi
Győztes előadók
Eurovíziós nemzeti válogatók
Tehetségkutató műsorok
Győztes dalok
Eurovíziós nemzeti válogatók
Tehetségkutató műsorok
  • Mostantól (2020)
  • Egyetlen szó (2021)
  • Nem adom el (2022)
  • Éjféli járat (2023)
  • Legényes (2024)
Kapcsolódó cikkek
Sablon:Csináljuk a fesztivált!
  • m
  • v
  • sz
Évadok
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6
  • 7
  • 8
  • 9
Műsorvezetők
Jelenlegi
  • Fodor Imre (7. évad–)
  • Rókusfalvy Lili (7. évad–)
Korábbi
Zsűri
Jelenlegi
Korábbi
  • Balázs Andrea (7–8. évad)
  • Boros Csaba (7. évad)
Győztes előadók
Győztes dalok
Kapcsolódó szócikkek