Zselatinos ezüst

Zselatinos ezüstnek nevezzük összefoglaló néven a zselatinemulziós klórezüst vagy brómezüst előhívópapír fényérzékeny rétegét.^[1] Ennek alkalmazása az 1930-as évektől vált elterjedtté a 35 mm-es, azaz a leica-filmek megjelenésével, és azóta is folyamatosan használatos fekete-fehér fényképek készítésére.

Története

Az 1870-es években fejlesztették ki a technikát,^[2] amely sokáig nem volt népszerű eljárás, de az 1920-as években elkezdett terjedni és az 1930-as évekre szinte teljesen kiszorította a többi fényképkészítési eljárást. Azóta továbbfejlesztett változatait a mai napig használják.

Jellemzői

Fényképek műtárgyleírásában a technika meghatározására alkalmazott kifejezés. Az ilyen fénykép ezüstszemcsékből áll, amelyek zselatin kötőanyagban helyezkednek el. Legtöbbnyire az előhívópapírokra készült fotók meghatározása szokott lenni (hétköznapi nyelven: fekete-fehér fénykép), noha más fotográfiai anyagok is tartalmaznak hasonló összetételű képréteget.

Nem ritka, hogy a fénykép szélétől ezüstös kiválás halad befelé. Ez egy károsodási folyamat következménye melynek során az ezüstszemcsékből ezüstionok válnak ki és folyamatos oxidáció és redukció közben távolodó mozgást végeznek a zselatinrétegben, így annak felületére is kijutnak, és a jelenség ezüstrétegként ütközik ki a fénykép felszínén.^[3] Az ilyen fotóanyag ideális tárolási hőmérséklete a 30% relativ légnedvesség és a 8 - 10 °C hőmérséklet^[4] ennél melegebb vagy nedvesebb körülmények között tönkremehet a fénykép.

Források

További információk

• Silver Gelatin
• Popular Photographic Print Processes: Gelatin Silver Prints
• Historic Photographic Processes - The Gelatin Silver Print
• The Gelatin Silver Print - Photographic Processes