I. Izjaszláv kijevi nagyfejedelem
| I. Izjaszláv | |
 | |
| Kijev nagyfejedelme | |
| Uralkodási ideje | |
| 1054. február 20. – 1068 szeptembere[1] | |
| Elődje | I. Jaroszláv |
| Utódja | Vszeszláv |
| Kijev nagyfejedelme | |
| Uralkodási ideje | |
| 1069 – 1073 márciusa[1] | |
| Elődje | Vszeszláv |
| Utódja | II. Szvjatoszláv |
| Kijev nagyfejedelme | |
| Uralkodási ideje | |
| 1077 – 1078. október 3. | |
| Elődje | I. Vszevolod |
| Utódja | I. Vszevolod |
| Életrajzi adatok | |
| Uralkodóház | Rurik-dinasztia |
| Született | 1024 Novgorod |
| Elhunyt | 1078. október 3. Csernyihiv közelében |
| Nyughelye | Church of the Tithes |
| Édesapja | I. Jaroszláv |
| Édesanyja | Svédországi Ingegerd |
| Testvére(i) |
|
| Házastársa | Gertrude of Poland |
| Gyermekei |
|
 | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz I. Izjaszláv témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
I. Izjaszláv Jaroszlavics (oroszul: Изясла́в Яросла́вич), (Novgorod, 1024[2] – Csernyihiv közelében, 1078. október 3.[2][3]) kijevi nagyfejedelem 1054-től 1068-ig, 1069-től 1073-ig és 1076-tól haláláig.
Hatalomra jutása
Izjaszláv 1024-ben született Novgorodban Bölcs Jaroszláv kijevi nagyfejedelem és felesége, Irina (eredeti nevén Ingegerd, III. Olaf svéd király lánya) második fiaként.[4] Apja előbb Turov fejedelmévé tette, majd amikor 1052-ben Vlagyimir bátyja, az akkori novgorodi fejedelem meghalt, ő kapta meg Novgorodot és egyben ő lett a trónörökös is.
1054. február 20-án Jaroszláv meghalt, így Izjaszláv lett a kijevi nagyfejedelem. Novgorodot Msztyiszláv fiának adta át. Bölcs Jaroszláv végrendeletében minden fiának juttatott birtokokat, Szvjatoszláv Csernyigovot kapta, Vszevolod Perejaszlavlt stb. Teljesen kimaradt a végrendeletből Szugyiszláv, Jaroszláv egyetlen életben levő öccse, akit 1036 óta egy ajtó nélküli cellában tartottak; valamint az uralkodócsalád polocki ága.
Uralkodása
Izjaszláv az állam irányításába bevonta két legidősebb öccsét is. A három fivér, az úgynevezett "Jaroszlavicsok triumvirátusa" biztosan uralta a Kijevi Rusz belső magját, a Kijev, Csernyigov és Perejaszlavl alkotta formációt a Dnyeper középső folyásánál és ennélfogva akaratukat rákényszeríthették a többi hercegre. Így sikerült megszerezniük és felosztaniuk a hercegek halála után a szmolenszki és volhíniai földeket, kisemmizve az örökösöket.
1055-ben Vszevolod sikeres hadjáratot indított a Dnyeper alsó folyásánál élő úzok ellen. Ugyanekkor találkoztak az oroszok először a feltörekvő nomád néppel, a kunokkal. A viszonyuk ekkor még barátságos volt, Vszevolod szerződést kötött Bolus kánnal.
1057-ben az oroszok katonai segítséget nyújtottak Bizáncnak, amely ekkor Örményországban harcolt a szeldzsukokkal. 1058-ban Izjaszláv kiterjesztette Kijev fennhatóságát a baltikumi Protva-folyó völgyében élő galindiaiakra. 1060-ban a triumvirátus és Vszeszláv polocki herceg közösen viseltek hadat az úzok ellen. A következő évben a kunok rátámadtak a Perejaszlavli Fejedelemségre, szétverték Vszevolod seregét és végigpusztították a földjeit.
1065-ben Vszeszláv polocki fejedelem megostromolta Pszkovot és kifosztotta Novgorodot; a három fivér sereggel vonult ellene, legyőzték és Kijevbe vitték, ahol egy porubba (ajtó nélküli, fából készített cella, amelyet a fogoly köré építettek) zárták. Polockot Izjaszláv fia, a novgorodi Msztyiszláv kapta meg.
A kijevi felkelés
1068-ban a kunok tönkreverték a triumvirátus egyesített hadait az Alta folyónál; Izjaszláv és Vszevolod Kijevbe menekült. A portyázó kunok jelentette veszély miatt a kijevi polgárok gyűlést hívtak össze a Podol nevű városrész piacára, a kézművesek és a kereskedők pedig fegyvereket követeltek a fejedelemtől, hogy folytathassák a harcot a kunok ellen.[4] Izjaszláv azonban nem volt hajlandó teljesíteni a kérésüket, mert félt, hogy a városi nép fellázad urai, a bojárok ellen.[4] Ekkor a városlakók tömegei a város előkelő negyedébe, a "hegyre" vonultak, s le akartak számolni a fejedelmi tisztviselőkkel.[4] Izjaszláv elmenekült a városból, és unokatestvérétől, II. Boleszláv lengyel királytól kért segítséget. A felkelők kiszabadították a börtönből Vszeszláv herceget és a nagyfejedelmi trónra ültették.
A harmadik fivér, a csernyigovi Szvjatoszláv összeszedte katonáit és háromezres seregével megfutamított mintegy tizenkétezer kunt, sőt a novgorodi krónika szerint Sarukán kánt is foglyul ejtette.
Izjaszláv nagy lengyel sereggel tért vissza, Vszeszláv pedig visszamenekült Polockba. A megrettent kijeviek a két fiatalabb "triumvirt" kérték fel közvetítésre; ekkor fordult elő elsőként hogy két öccse nem volt egy véleményen Izjaszlávval. Megígértették, hogy nem bünteti meg a kijevieket (amit nem tartott be, Msztyiszláv fia 70 embert kivégeztetett és sokakat megvakított), sőt Novgorod új fejedelmévé Szvjatoszláv fiát, Glebet tették meg. A nagyfejedelmi trónt visszaszerző Izjaszláv ezután elfoglalta Polockot és előbb Msztyiszláv fiának (aki pár hónappal később meghalt) majd Szvjatopolknak adta a várost. Vszeszláv 1071-ben visszafoglalta birtokát és sikerült is megtartania; főleg hogy 1073-ban szétesett a három fivér triumvirátusa.
Testvérharc
1073-ban Szvjatoszláv és Vszevolod összeesküdött Izjaszláv ellen és elűzték.[5] Szvjatoszláv lett az új nagyfejedelem, Vszevolod pedig megkapta Csernyigovot. Izjaszláv újból Lengyelországba menekült, ahol azonban hűvös fogadtatásra talált; a lengyel király inkább utódjával kötött szövetséget. Azzal próbálta menteni a helyzetét, hogy a nyugati kereszténység vezető hatalmaihoz folyamodott.[6] Miután IV. Henrik német-római császárral nem boldogult,[6] elsősorban VII. Gergely pápához fordult: Rómába küldte két fiát, és a Szentszék oltalma alá helyezte a regnum Russiae-t.[6] 1075-ös bullájában VII. Gergely elfogadta ezt a felajánlást, amely teljesen megváltoztatta volna a Kijevi Oroszország sorsát.[6] Lengyelország mellett újabb katolikus királyságot teremtett volna Közép-Kelet-Európában, és egyetlen hasonló politikában és egyházi elkötelezettségben egyesítette volna a keleti és nyugati szlávokat.[6] VII. Gergely azonban nem tudott semmilyen hatékony támogatást nyújtani Izjaszlávnak, és ez az elképzelés, amely Oroszországban amúgy is alig talált támogatásra, nem hagyott semmiféle nyomot az orosz hagyományban.[6]
Szvjatoszláv 1076-ban váratlanul meghalt, Izjaszlávnak pedig ezúttal sikerült lengyel segítséget szereznie és visszatért a trónra. Vszevolod nem állt ellen, így megtarthatta Csernyigovot. Már a következő év tavaszán újból kitört a harc a polocki Vszeszlávval, aki megint Novgorodra támadt. A Polock elleni hadjáratban kun zsoldosok is segítették a kijevieket.
1078-ban Szvjatoszláv fia, Oleg és unokatestvére, a szmolenszki Borisz Brjacseszlavics fellázadtak nagybátyjaik uralma ellen. Kun segédcsapatokkal megerősítve szétverték Vszevolod seregét, aki segítséget kért Kijevtől. A döntő csatára 1078. október 3-án került sor, amelyben Izjaszláv és Borisz is elesett.[7]
Izjaszláv Jaroszlavicsot a kijevi Szent Szófia-székesegyházban temették el.
Családja
Izjaszláv II. Mieszko lengyel fejedelem lányát, Gertrúdot vette feleségül. Gyermekük:
- Jaropolk (1043-1086), turovi és volhíniai fejedelem
Gertrúd később Jaropolkot nevezte egyetlen fiának, így lehetséges, hogy a fejedelem másik két fiát más nő (másik felesége?) szülte:
- Szvjatopolk (1050—1113), kijevi nagyfejedelem
- Msztyiszláv (1054—1067), novgorodi fejedelem
Jegyzetek
- ↑ a b Dr. Klaus-Jürgen Matz: Ki mikor uralkodott? kormányzott? (Wer regierte wann?, 1992, München); magyar kiadás: Springer Hungarica, Budapest, 1994, fordította: Hulley Orsolya és Pálinkás Mihály, ISBN 963-7775-43-9, 328. oldal
- ↑ a b Dr. Klaus-Jürgen Matz: Ki mikor uralkodott? kormányzott? (Wer regierte wann?, 1992, München); magyar kiadás: Springer Hungarica, Budapest, 1994, fordította: Hulley Orsolya és Pálinkás Mihály, ISBN 963-7775-43-9, 48. oldal
- ↑ Rurikids 1 (angol nyelven). Genealogy.eu. (Hozzáférés: 2011. január 10.)
- ↑ a b c d Világtörténet – 10 kötetben, III. kötet (Szerkesztették: N. A. Szidorova (felelős szerkesztő), N. I. Konrad, I. P. Petrusevszkij, L. V. Cserepnyin, orosz kiadás: ВCЕMИРНАЯ ИСТОРИЯ ГОСУДАРCТВЕННОЕ ИЭДАTEЛЬСTBO ПОЛИТИЧЕСКОЙ ЛИTEPATУРЫ МОСКBА 1957), Kossuth Könyvkiadó, 1963, 256. oldal
- ↑ A nyugati civilizáció peremén, 1999, 39. oldal
- ↑ a b c d e f A nyugati civilizáció peremén, 40. oldal
- ↑ Magyar Nagylexikon, főszerkesztő: Élesztős László, Magyar Nagylexikon Kiadó, Budapest, 2004, 18. kötet, 609. oldal
Források
- Войтович Л. Ярославичі. Перша Галицька династія // Князівські династії Східної Європи (кінець IX — початок XVI ст.): склад, суспільна і політична роль. Історико-генеалогічне дослідження. — Львів: Інститут українознавства ім. І.Крип’якевича, 2000. — 649 с. — ISBN 966-02-1683-1
- А. Г. Кушнир. Летопись фактов и событий отечественной истории
- Igor Jermolajew: Rjurikowitschi. Proschloje w lizach. Biografitscheski slowar. Olma Media Group, Moszkva 2002, ISBN 5-224-03862-6, 74. oldal: books.google.com[halott link] (oroszul)
Fordítás
- Ez a szócikk részben vagy egészben a(z) Изяслав Ярославич című orosz Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Kapcsolódó szócikkek
| Előző uralkodó: I. Jaroszláv |
| Következő uralkodó: Vszeszláv |
| Előző uralkodó: Vszeszláv |
| Következő uralkodó: II. Szvjatoszláv |
| Előző uralkodó: II. Szvjatoszláv |
| Következő uralkodó: I. Vszevolod |
| |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Középkorportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap
